Siker 3
2010 október 28. | Szerző: 40daysofgym |
Igaz ugyan, hogy tegnap szülinapi buliban voltam, és a vacsit nem lehetett visszautasítani, de a siker ígyis megvan. Reggel felkeltem, három napot kibírtam kávé nélkül, és lám, friss vagyok és nem kínlódok. Nem is hiányzik. Jobban érzem magam nélküle. Ezt eleve sikerként könyvelem el. Alig várom, hogy délután lemenjek edzőterembe, komolyan. Ami a tisztítókúrát illeti, kezdek vegyes érzelmeket táplálni iránta. A mozgást nem akarom abbahagyni, kicsit félek, hogy nem nagyon tudok majd mellette futni. Mindegy, majd útközben kiderül és akkor majd meglátom, mi lesz. Addig még van négy napom.
Néha azért tényleg úgy érzem, nem tudom, mit akarok. Azon csodálkozom, hogy ahhoz képest egész jól alakulnak a dolgok. Mostanában többen is megjegyezték, olyan kiegyensúlyozottnak nézek ki, sokat változtam. Azt hiszem, kiült az arcomra, hogy végre valahára kezd benőni a fejem lágya. Ha nem is vagyok magammal száz százalékban elégedett, nagyon sokat fejlődtem és ha minden igaz, jó irányba.
Be kell vallanom, régen utáltam a testem. Az “utálat” szó szerint értedndő. Ez biztos vagyok benne, hogy teljes mértékben kiült az arcomra. Mondjuk tény és való, hogy mégha “van is mit fogni rajtam” jelenleg is, rengeteget változtam. Gyakorlatilag sikerült magamra dolgoznom laza két év alatt egy kis tartóizomzatot, formásodtam, nőiesedtem, egyenes a tartásom, a csípőm és a derekam között van különbség és a bőröm is feszesebb, az arcom pedig nem kerek, tokás (talán első ránézésre ez a leginkább szembetűnő). Persze, van még mit javítani magamon, de valahogy nem tudom már azt mondani magamra, hogy fuj. Néha meg kifejezetten azt érzen, egész jó csaj vagyok. Régen rémülettel néztem végig a rólam készült képeket, most meg mindig elámulok, hogy mennyire máshogy nézek ki. Félreértés ne essék, tényleg nem lettem bálnából Cindy Crawford, de valahogy megtanultam élni azzal, amit kaptam és igaz ugyan, hogy néha nagyon el tudok keseredni és elégedetlenül nézek tükörbe, de ami azt illeti, az utóbbi mondjuk fél évben kifejezetten sokszor nézett vissza rám a tükörből egy kifejezetten csinos lány. Ok, hogy nem piszkafa, de arányos, tónusos és a mosolytól még az arca is sugárzik. Az is igaz, hogy megfelelő öltözködéssel sokat lehet ám “csalni”. Meg kell találni a megfelelő ruhadarabokat. És persze bevallom, sokszor erőt ad az is, hogy nem vagyok ám egyedül, akin van tíz kiló felesleg és hát istenem, nem dől össze a világ. Formás fenékkel is lehet élni, sőt. És aranyszabály: nagyonis nem a kilókon van a hangsúly. Egy karbantartott feszes testen teljesen máshogy néznek ki a plusz kilók, mint azon, aki egész nap ül. Voltam ennél egy tízessel kevesebb, én már csak tudom. Az a fontos, hogy az ember egészséges legyen és boldog. Az, hogy van rajta némi zsír, nem elsőrendű probléma.
Reggeli: banán, zöldtea mézzel és citrommal = 150 kcal
tízórai: zöldtea citrom, méz
ebéd: zöldséges rizs
vacsi: paprikás csirke (pici adag), vörösbor, 1 virsli
este: nem bírtam ki, győri édes
edzés: 5 km futás, 25 perc erősítés

Kommentek