2. nap

2010 július 27. | Szerző: 40daysofgym |

Elvileg a második ütembe léptem. Gyakorlatilag nem léptem sehová, egy helyben állok. Tenap nem voltam edzeni. Azon gondolkodtam, hogy beállítom, hogy kommentelhető legyen a blog. H8tha kapok egy csomó elismerő bejegyzést, ami bátorítana. Aztán eszembe jutott, hogy ez vagyok én… örök hiba, másoktól várom a löketet, a jelet, a bíztatást. Közben meg alap görcs bennem, hogy úg yérzem, mindenki okoskodik az életemben és allergiás vagyok a “szerintem” meg az “én a helyedben” kezdetű mondatokra. Rosszabb napokon szikrát hány a szemem, hogy hogy merészel más beleszólni az életembe, nem érdekel a jóindulat meg a tapasztalat, senki sincs a helyemben… Aztán lehiggadok és várom a nagy csodát, a jelet… És ha jön, mert általában jön, ritkán lépek. Fellángolok, a homlokomra csapok, hogy igen, ez az! Majd elfelejtettem, úgy, de úgy belevetem magam rögtön de azonnal… aztán mégsem. Nem könnyű nekem megfelelni.

Szóval a blog továbbra semkommentelhető. Nem várhatom el mindig mindenkitől, hogy mellettem álljon és bátorítson. Néha egyedül kell megállni a helyem, hallgatni a józan eszemre, ha egyáltalán van nekem olyan és vállalni, amit megígérek…magamnak. Nem azért, mert világgá kürtölöm másoknak, nem azért, mert mit szólnak majd a többiek. Azért, mert így érzem jónak és így döntöttem. És láss csodát, nem én vagyok az első és az utolsó, akinek tenni is kell azért, hogy működjenek a dolgai. Hogy előrébb léphessek, hogy megvalósítsam azt, amit megterveztem, nekem sem lesz ingyen és munka nélkül, ahogy más sem kap mindent kézhez. És lehet, éppen ez a lényeg, az út, ahogy eljutunk valahová. Ha mindig minden rögtön sikerülne, sosem tanulnánk semmit. Csak azt lehet megtanulni, amit nem tudunk. Én pedig sokmindent nem tudok még… viszont esélyt adtam magamnak, hogy legalább lehetőségem legyen valamit megtanulni.