35. nap

2010 július 24. | Szerző: 40daysofgym |

A héten elértem a mega-nem produktív szintet. Nagyon régen, nem is emlékszem, mikor volt utoljároa olyan hét, hogy csupán 1szer jutottam le edzőterembe hétközben. Sok volt a héten, lelkileg és fizikailag is, nem akartam magam még túlhajtani is. Tegnap pedig a hét lezárására inkább az alkoholt választottam, mint egy kimerítő jóleső edzést. Ennek ellenére, mikor ráálltam ma reggel a mérlegre, úgy tűnik, fogytam. Lehet nevetni, lement az 5. kiló a kezdetektől számolva (még amikor az első 40 napot gyűrtem). Igaz, elmarad az eredeti tervtől, de ez tuti nem fog visszajönni, mert ez asztán életemben először úgy ment le rólam, hogy nem koplaltam és gyakorlatilag semmit sem vontam meg magamtól. Lehet, hogy ez így nem olyan gyors, de ha belegondlok, hány sikertelen fogyókúrával vesztegeti egy nő az idejét, ami jobb esetben nem eredményes, rosszabb esetben még felszed pluszba pár kilót, ez az a heti átlagban fél kiló igencsak jó ütem, főleg, hogy nem kellett érte megszenvedni. További 6-8 kiló a cél, több semmiképpen. Igazából most sincs nagy probléma magammal, csak nem szeretném, hogy a futás rámenjen az izületeimre és igazából a legjobb módja annak, hogy javuljon a teljesítményem, ha kicsit tehermentesítem magam és kevesebbet kell cipelnem futás közben. Most úgy érzem, sikerülni fog és olyan félmaratont fogok futni október elején, hogy csak na! Mellesleg olvastam egy félmaratoni felkészülést, nem rég indult és azt hiszem, szeptemberben lesz. Három lány készül, akik előtte sosem futottak, hát bevallom, meglepődtem, mert nekem, aki napi szinten futok, olyan picit hihetetlen, hogy meg tudom csinálni, ők meg tök nulláról kezdik a felkészülést.

Szóval így állok jelenleg. Várom, hogy eljöjjön a pillanat, amikor végre rajtolhatok. Közben meg örülök a részeredményeknek. Nem megy semmi egyik napról a másikra, és annak ellenére, hogy én aztán türelmetlen vagyok, de végtelenül, mégis sikerült. Lehet, hogy idővel bölcsebb lettem és képes leszek hosszú távú célokban gondolkodni.

Az érzem, hogy valmi fordult bennem. Az utóbbi hetekben összejöttek a dolgok. A baj csőstől jön…monják. Aztán lehet, ez nem is baj, csak´hát néha az út rögösebb és menet közben fárasztó és nem kellemes, de a cél megéri. Szóval sokat töprengek mostanában. Hogyn tovább, miért alakultak így a dolgok, mit rontottam el. Mi lett volna, ha… Mi lenne, ha… Kérdések, többnyire költőiek. És valahol elvesztem. Nem elég, hogy nem tudom, hol vagyok és merre megyek, de arra sem emlékszem, honnét jövök és egyáltalán miért. Hogy hogy jutottam idáig? Véletlenek sorozata volt. Nem ezt akartam, és mégis, boldog lettem. Sokszor meg az nem okozott örömet, amit végül megkaptam. Hogy hol vagyok mindebben én? Nem tudom. Egyáltalán, mi közöm nekem a saját életemhez? Van jogom, beleszólásom? Vagy csak zakatolnak a dolgok körülöttem és mindegy, melyik vonatra váltok jegyet, végül ugyanoda lyukadok ki? Nem azért kérdem, mert tudni szeretném. Azért kérdem, mert hinni szeretnék. Hinni önmagamban, hogy bármi is a válasz, fel tudom dolgozni. Hogy bárhogy is álljanak a dolgok, képes leszek helytállni és kihozni mindenből a legjobbat. Kicsit úgy érzem, felébredtem. Vagyis inkább ébredezőben vagyok. Eddig csak álmodoztam, ábrándoztam, és amikor felébredtem, mindig elszomorodtam, mi vesz körül. Hogy amit álmodtam, szertefoszlott. Most úgy érzem, felébredtem, és ha erős leszek, nem lesz szükségem az álmaimra, legalábbis nem a légvárokra. ěbren álmodom majd és valóra váltok mindent, amit szerettem volna. Képes leszek végre nemcsak sóvárogni, hanem tenni is azért, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék. Hogy mi kell ahhoz, hogy mindezt véghezvigyem? Hit önmagamban, szerete önmagam felé, és kevesebb és több szív, hogy bátorságból és nem megfontolásból döntsek. Évek óta egy helyben toporgok, miközben mozdulhattam volna. Most először úgy érzem, eljött az idő, rajtolhatok, és arra szaladhatok, amerre kedvem tartja. Egy a fontos: szívvel-lélekkel, magamért.